Céges hétvége - Liptovské Sliače

Ezen a hétvégén a cég jóvoltából először sikerült kijutnom külföldre, egészen pontosan Szlovákiába, egy Liptovské Sliače nevü, nagyon hangulatos kis faluba.

Az odafele út biztos izgalmas volt, én a felét átszunyókáltam. Sajnos az első határátlépésemet is szundikáló állapotban ejtettem meg, pedig szent elhatározásom volt annak éber kivárása.
Mentségemre legyen mondva: korán keltem, és egyébként is, mostanába valahogy gyengébb vagyok.

Ami így elsőre szokatlan volt odafelé: részletekbe menő útinformációs táblák, végig ápolt, jól karbantartott utak (még ott, abban az eldugott kis faluban sem volt kátyú). Nem sokfajta benzinkutat láttunk (Slovnaft, OMV, meg talán még egy cégé), de abból pont kellemes sűrűségben és mennyiségben.

Még a péntek délutáni időpont ellenére sem volt komolyabb forgalom a szlovák utakon - a kötelező késést a dugókkal itthon szedtük össze. Odaát csak simán eltévedtünk. Egyszer Besztercebányánál nem fordultunk le, egyszer pedig már Sliače-ben szaladtunk túl a célon.

A késői érkezésre (jóval nyolc után szakítottuk át a célszalagot) való tekintettel eleve éttermi étkezés volt betervezve - no meg hát az elmaradhatatlan knédli megkóstolása kötelező program, ha van a csapatban olyan ember, aki először jár Szlovákhonban. Volt. :-)

Az étterem kellemes volt, hihetetlenül tiszta (komolyan, ha a földre esett volna valami, simán meg lehetett volna még enni), ízléses, az étel pedig finom. Sajnos valószínüleg a hivatalos nyitvatartás után futottunk be, mert a WC-hez kulcsot kellett kérni, de ez normális egy ilyen helynél. És a személyzet még így is kedves, mosolygós volt - pedig túl voltak egy pénteken.

Vacsora után kezdetét vette a szokásos “ereszd el a hajam” buli a vendégházban - eredménye a hajnal 3-5 körüli fekvés (ki-mikor), és a zegernyés reggeli kelés volt.

A csapat “kemény magja” elvonult megmászni az épp a környéken bóklászó hegyek egyikét, az eggyel lazább mag elment strandolni (két turnusban, a második turnus valamikor 12 körül mászott elő a szobájából), és voltak, akik a házat őrizték, ne vegyék vontatókötélvégre - de csak mert hülyén nézne ki. Én ezt a harmadik csapatot erősítettem. Sajnos megint.

Ezzel együtt jól elment a nap, pókereztünk, szunyókáltunk, fogadtuk a tulajékat (egy fiatal pár), késő délután gyújtóst vágtunk az esti grillhez, meg szóltunk a hegymászó csapatnak, hogy visszafele hozzanak innivalót, mert péntek éjjel közénk keveredett egy szivacs is, és több fogyott, mint számoltuk.

A szombat este kellemesen hangulatos volt, este 10-11 körül a csapat egy része elment aludni, hajnal fél kettőkor pedig már szinte alig volt ébren valaki - negyed órával később már ők se.

Visszafele úton többször tévedtünk el mint odafele, valahogy a térkép visszafele követése más irányba lökött minket, mint amikor táblák után mentünk. Viszont végre sikerült nem elaludni a határátlépést, és meg lehetett bámulni a töküres határállomás szimbolkus jelentőségű épületeit, meg a szabályokat ismertető KRESZ táblát (a “Vigyázat, kátyús utak” táblát már valószínűleg ellopták :-) ).
Végül aztán szerencsésen megérkeztünk Pestre, kicuccoltunk, aztán mindenki hazafelé indult.

Végül a tanulságok:

  • Nem szabad hátul ülnöm, mert nagyon hamar elgémberedik a lábam, aztán egész este csak kínlódok
  • Papucsot vinni kell mindenképp, ha kell, a melóhely bejárata elől is vissza kell fordulni, mert csak szenvedés a vége.
  • Valahogy el kell rakni egy rövid/vékony nadrágot is… bejött amire számoltam: ha csak meleg ruhát visz az ember, akkor tuti meleg napok lesznek.

Comments